Szóval a folytatás. South Carolina jelmondata a következő: Smiling faces, beautiful places. Kedves.

Második nap félig kómás állapotban az előző esti viszontagságoktól, felkerekedtünk, hogy átlátogassunk South Carolinába. Izgalmas útnak igérkezett egy teljesen ismeretlen államban. Én utánanéztem, és úgy gondoltam elég ha Beaufortig kocsikázunk, ami Savannahtól csak egy órára lelhetett, de már SC-ban. Szépeket hallottam Beaufortról, olyanokat, hogy festői, 2OO éves kikötőváros, megőrizte déli szépségét meg hasonlók, és gondoltam meg is mártózhatunk az óceánban ha találunk alkalmas helyet, mert a hőség természetesen pokoli volt. De Beaufort nem tartogatott túl sok látnivalót, szép déli házak,  és éppen átalakítás alatt álló óceánpart sétálórésze, ennyi.

Azt gondoltuk ilyen házakból jó sokat láthatunk Savannah-n, úgyhogy gyorsan eldöntüttük, hogy továbbállunk Charlestonba. Ami Beauforttól másfél, két órára lehetett, de még elégnek találtuk az időt, hogy körülnézhessünk, és még aznap visszaérjünk Savannahba a szállásra. Charlestonról valami miatt azt hittem, hogy SC fővárosa, pedig nem, Columbia az, így abban a hitben mentünk, hogy a főváros felé tartunk, de szerencsére így sem kellett csalódnunk. Charleston igazán hangulatos, mesés hely, és ha hihetünk az útikönyveknek, sokkal szebb mint a főváros Columbia.

A történelmi városrész a XVIII. századot idézi, kanyargós szűk utcácskákkal, régi házakkal, és gyönyörű kertekkel, parti sétánnyal. Szóval ide érkeztünk meg Gyuszkóval, és alig kaptunk levegőt a forróságtól meg az ámulattól. Gyönyörűség és rengeteg ember mindenfelé az utcákon. Elsőnek ennünk kellett mert már igencsak éhesek voltunk. Beültünk az első étterembe, de ezt sem bántuk meg, és később vissza is tértünk ide. Szóval beültünk a Noisy Oyster nevű tengeri herkentyüzőbe, ahonnan klassz kilátás nyílt a hatalmas, éjjel-nappal nyitvatartó piacra.

Íme a piac kőépülete, amiből még 4-5 nyújtózik el egymás után. De élelmiszert itt édességen kívül nem tudsz vásárolni, annál inkább disztárgyakat, feketék által sásféléből fonott kosarakat, táskákat... Amit csak el tudsz képzelni, körös-körül szintén shoppingolási lehetőséget kínáló üzletek sokasága.

Piacbelső

Szóval ettünk, és figyeltük a forgatagot. Aztán bejártuk a főutcát, megcsodáltuk a gyönyörű házakat, és az óceánpartot.

Szálloda napernyői a háztetőn, alul a piac.

Ez volt a kedvenc házam, mint kiderült ez egy panzióféle volt, egy éjszaka személyenként 35O-65O dollár között ingadozott.

Déli házak

Teherhajó

Utcarészlet

Szóval bejártuk Charlestont, és azt tervezgettük, hogy ide még visszajövünk. De úgy történt, hogy el sem tudtunk menni. Estefelé járt már a szombat, igy hát Gyuszi felé vettük az irányt, mivel aznap éjjel még a savannahi szálláson akartunk lenni. A vasárnapot Savannahn terveztük eltölteni, legkésőbb vasárnap délután pedig haza kellett érnünk, mivel hétfőn délelőtt a Páromnak órát kellett tartani, és nekem is jelenésem volt az oviban. Szóval mentünk Gyuszihoz, és indítani akartuk, klikk, de Gyuszkó nem indult. Pont úgy ahogy irtam azt egy kb. februári bejegyzésben, amikor szerencsénk volt, mert nagy unszolások, mozgatások után Gyuszi megindult. Nem így most. A világ minden kincséért sem indult, bármit csináltunk. Most nem untatok senkit, hogy hívtuk az autómentőt de szombat este lévén már nem csinált semmit, és a vasárnapi hatékonységuk is kétséges volt. Elég az ahhoz, hogy a parkolóőrök segítségével találtunk egy klassz és meglehetősen olcsó szállodát, (Ashley River Inn) oda kitaxiztunk, elfoglaltuk a szállást, és bekapcsoltuk a tv-t. Aztán még örömködtünk is, hogy ez mennyivel jobb mint a Days Inn. Ezen a ponton jutott eszünkbe az a kellemetlen dolog, hogy mi ugyan ott is fizetjük a szállást... Mindenesetre volt hol álomra hajtani a fejünket.

A másnapi kálvária úgy alakult, hogy nem hívtunk taxit, mert egy kis sétálós városnézés sosem árt. Csak azt nem vettük számításba, hogy a szálloda igen csak messze van a belvárostól és Gyuszitól. Na elég az ahhoz, hogy olyan meleg volt, hogy még egy atlantai nyári napon is jócskán túltett, de azért sikerült bevánszorognunk a városba. Ja azt elfelejtettem jelezni, hogy ugye már második napja ugyanabban a ruhában, fogkefén, fogkrémen, és szappanon kívül minden más tisztasági felszerelést nélkülözve.

Szóval megérkeztünk dél előtt Gyuszihoz a parkolóba, és nem szaporítom tovább a szót, délután négyig vártuk az autómentőt. Közben telefonon háborogtunk, de mindig az volt a válasz, hogy tíz perc múlva jön. Ezt az időt egy fa alatt töltöttük, ahol sikerült egy kis vörös színt magamra kapnom, mivel erről a helyről nem mozdulhattunk, az autómentő 1O perc múlva érkezik...

Viszik a Gyuszit

De mivel az autómentő csak négyre jött, már semmi esélyük nem volt arra, hogy aznap megcsinálják Gyuszkót és még aznap visszajussunk Atlantába, és másnap a Párom órát tartson... Ami igazán aggasztó dolog volt, mert a munka rovására azért mégsem kéne, hogy menjen az utazgatás.

Na szóval, Gyuszi, autómentő, mi meg újra szállodát keresünk.(Mostmár csak tőmondatokban)Találunk, Sleep Inn. Csodás hely, növekvő szinvolnal és költség. Days Inn, Ashley River Inn, Sleep Inn. Újra két helyen fizetjük a szállást. Csodáljuk a szállodai szobát, közben hívást kapunk, kész a Gyuszi. Lelkendezve megyünk Gyusziért, de előtte kijelentkezünk a szállodából. Odaérünk Gyuszihoz, mégsem tudják megcsinálni aznap. Vissza a szállodába pironkodva kérjük vissza a szobát.

Az este viszont szép. Taxi, be a városba. Egész nap egy falatot sem ettünk, be a Noisy Oyterbe. Eszünk, iszunk, nézzük az éjszakai várost. Utána teletömjük magunkat édességgel, smoothiet, és a Candy Kitchenből csokigolyókat veszünk. Levisszük az óceánpartra, beülünk egy hintaszékbe, és csokit eszünk, közbe nézzük az óceánt...

A következő napot már nem részletezem, reggelre meglett Gyuszkó, irány Savannah, kijelentkezés végre a Days Inn-ből. Ebéd, séta Savannah-n, aztán 4 óra vezetés megosztva Atlantáig. Összesen a túra alatt 73O mérföldet vezettünk.

Párom óráit helyettesítették, majd Ő is visszahelyettesít. Ez oké.

És végül arról ami számomra a konklúzió. Atlanta egy konglomerátum, vasúti csomópont volt, nincs történelme, nincs történelmi városrésze, sétálóutcák, semmi. Csak forróság, szervezetlenség, rendetlenség. De ez lerágott csont... Hiába a szomszéd kertje, ahány helyen jártam eddig, messze felülmúlják Atlantát. Carleston pedig gyönyörű hely. És, hogy mi az egyik kedvencem  Sc-ban. Holnap azt is megírom. (És gratulálok azoknak akik elolvasták ezt a maratoni bejegyzést:) )